A ruhatisztító árakról

Milyen ruhatisztító árakra számíthatunk?

A ruhatisztító árakról sokan szoktak érdeklődni a mindennapok során. Sokan vannak úgy vele, hogy meg sem próbálkoznak a profi ruhatisztítás igénybe vételével, mivel az úgyis túl drága lenne számukra. Szomorú azonban, hogy az ember ilyenkor lemond gyakorlatilag a kedvenc darabjairól is, hiszen sokszor az otthoni próbálkozások, végül a helyzet feladása miatt ezek a ruhák a kukában fogják végezni, miközben még sok lehetőség lett volna bennük. Itt az ideje tehát, hogy az ember egy kicsit jobban is megismerkedhessen a ruhatisztító árakkal, hogy bátran vágjon bele a szolgáltatás igénybe vételébe anélkül, hogy meg kellene bármelyik döntését bánnia. 

ruhatisztító árak1_1

Otthoni tisztítás és ruhatisztító árak

Az otthoni tisztítás áraival kell először is megismerkednünk ahhoz, hogy igazán véleményt mondhassunk a ruhatisztító árakról. Mivel ez a háztartás egy általános része, ezért annyira nem szoktunk rá nagyobb figyelmet fordítani, azonban gondolkozott már el valaki, hogy mennyibe is kerül otthon egy egyszerű folt kiszedése? Ilyenkor is számos szempontot figyelembe kell vennie az embernek. Egy makacs folt sok bosszúságot okozhat, ami már önmagában nem éri meg a pénzt, azonban ez még a legkisebb gondja az embernek. Amikor a mosógépben reménykedünk, akkor figyelembe kell venni az áram díját, amíg a gép fut, az elhasznált víz mértékét és az öblítő és a mosógél vagy mosópor összegét is. Hogyha valami különlegességet használunk, mint mosógyöngy vagy mosólap, ezek még extra költséget jelentenek. Emellett a gép ára is romlik néhány forintot minden használat után. Persze mondhatja az ember, hogy igen, de nem egy ruhát mosunk, és mosni amúgy is kell, és ez teljesen jogos. Egy makacsabb foltnak azonban egyáltalán nem lesz elég egy egyszerű harminc vagy negyven perces mosás, és sok ruhánkat egyáltalán nem lehet ilyen módon tisztítani. Érdemes megnézni az egyes anyagokon található címkét, amely pontos utasításokkal látja el az embert a tisztítás szempontjából. 

Az otthoni tisztítás árjának növekedése tehát tovább folytatódik, amikor az ember következő próbálkozásképp megpróbálja melegvízbe áztatni a ruhát valamilyen erősebb tisztítószerrel, ezután még át is dörgöli egy kicsit azt. Később jöhet az olyasmi mint a szódabikarbónás, sós vagy ecetes tisztítás, esetleg öblítős megoldás, mindenféle extra és szuper erősnek beállított szer használata. Nem csak az időnket veszi el ez a lehetőség, de bizony már túl is léptünk szinte a ruhatisztító árakon.

Mennyire magasak a ruhatisztító árak?

A ruhatisztító árakról nem lehet egységesen beszélni, változó lehet egyikről a másik cég esetében is, így én sem tudok pontos választ adni erre, legalábbis általánosságban véve nem. Függenek az árak a cég elhelyezkedésétől, budapesti vagy vidéki helyszíntől, a szolgáltatások szélességének körétől is. Mutatok azonban egy konkrét példát is ruhatisztító árakra. Itt az Ocean Tisztítószalon, amely Budapesten jó helyszínen helyezkedik el, mégis kedvező árakat kínál mindenki számára. A szolgáltatásaihoz hozzá tartozik egy háztól házig tartó fuvarszolgáltatás is, és az anyagok széles körét tudjuk itt tisztíttatni. Emellett vállalnak nem csak tisztítást, hanem kisebb javításokat is, illetve bizonyos anyagok festését, gombok megerősítését és még sorolhatnám. Az sem mindegy, hogy milyen tisztítást szeretne az ember, lehet szó számos különböző lehetőségről, vegytisztításról, bio mosási lehetőségről is. 

A konkrét árak megtekintéséhez az Ocean Tisztítószalon létrehozott egy ár kalkulátort is a ruhatisztító árak megismeréséhez, amelyet a linkre kattintva lehet megkeresni. Itt tehát biztosan el tudunk igazodni az árakban, és a kalkulátor használata mindenki számára könnyű, csupán be kell írnunk, hogy a listában felsorolt anyagok közül melyikből mennyit fogunk hozzájuk vinni, és az oldal alján ott találjuk a végösszeget, amelyre számíthatunk. 

ruhatisztító árak1_2

Megérik a ruhatisztító árak tehát?

Én mindenképpen azt mondanám, hogy a ruhatisztító árak megérik az árukat, már csak a szóvicc kedvéért is. Az otthoni tisztítás persze sokszor és egyszerű esetekben a legjobb döntés, azonban különlegesebb vagy kedvenc darabjainkat nem érdemes otthon tisztíttatni. Egy öltöny például igen drága ruhadarab és nehéz a kezelése, egy rossz mosás és a több tízezer forint ki is úszhat az ablakon. A ruhatisztító segítségével azonban nincsenek ilyen gondjaink szerencsére, egyszerűen csak elvisszük (vagy a futárszolgálat segítségével eljuttatjuk) az öltönyt a tisztítóba, ahol mossák, vasalják és be is csomagolják számunkra, tényleg hordásra kész lesz. Összességében, az anyagokat, a mosás és vasalás árát és idejét összeszámolva, mindenképpen jól jövünk ki egy ruhatisztító igénybe vételével. Én tehát azt vallom, hogy a ruhatisztító árak nem feltétlenül olyan magasak, mint azt az ember gondolná, éppen ellenkezőleg. Én mindenkinek tudom ajánlani ezt a szolgáltatást, szerintem sok fejfájást meg tud az embernek spórolni, hogyha egyből profi kezekre bízza a munkát az otthoni felesleges és költséges próbálkozások helyett. 

Kategória: General | A közvetlen link.